Crepto

Kevesen tudják rólam, hogy életem első munkalehetősége a Piszkei Papírgyár által felajánlott vezető-mérnöki beosztás volt. Ígértek mindent, amit a 90-es években újból reneszánszát élő rabszolgásításban szokás volt ígérni. Végül arra hivatkozva mondtam vissza az ajánlatot, hogy előbb befejezem az egyetemet, amelyet aztán a mai napig nem tettem meg. Azt hiszem, akkor még szégyelltem magam, hogy nem állok be a sorba és inkább száműztem Finnországba 4 hónapos nyári gyakorlatra. Nem bántam meg, hogy így alakultak a dolgaim, annak ellenére sem, hogy azt a munkát '98-ban egyenesen nekem találták ki, hiszen vécépapír alapján be tudom azonosítani, melyik országban járok éppen. Nem viccelek!

Vegyük például Vietnámot, ahol elég csak ránézni és a papír már foszlik is apró darabokra. Ám ha az ember tépni szeretne belőle, a papír hirtelen ellenállóvá válik és még véletlenül sem ott szakad, ahol húzzuk. Úgy tűnik, a Piszkén befektető görög papírmágnások még nem jutottak el Vietnámig.

Thaiföldön egy kicsivel jobb a helyzet, mert ott is az ultravékony papír dívik ugyan, ám az legalább egyben marad használat közben. Ott az a különleges ismertetőjegy, hogy a feltekercselt papír elforog a középső hordozóhengeren. Aki járt arra, ugye emlékszik?

Kínában csakis kiváló minőségű vécépapírral érintkezik az utazó, ha hihetünk a pártújságnak. Egy biztos, ha nincs a budiban papír, még mindig ott a pártújság...

Kambodzsában jelentős minőségi és mennyiségi visszaesést tapasztaltam vécépapírügyben, ám ez nem meglepő, ha arra gondolok, hogy a külföldi segélyszervezetek kinyalják a kambodzsaiak seggét. És ezt az utóbbi megjegyzést nem szemrehányásnak szántam, legalábbis nem a kambodzsaiaknak, mert ez az adományokon alapuló elfuserált rendszer sajnos az oda pénzt pumpáló fejlett országok hibája. Meglátásom szerint, a külföldi segélyszervezetek hatása Kambodzsára csak Pol Potéval összevethető.

Szar ügy. Hozzunk magunkkal papírt és pénzt!