béke

Az eső nem akar elállni, pedig ma veszi kezdetét a nagy túra, az északi nagykör. Raph sehol sincs még, pedig reggel kilencre beszéltük meg a találkozót. Sőt, a motorja sincs a szállás előtt, úgyhogy valószínűleg szerelőhöz kellett mennie. Mindegy, addig veszünk nekem egy rendes esőkabátot, kesztyűt, esetleg egy motoros-dzsekit is, hogy bírjam az időjárás viszontagságait. Előző nap, gondos mérlegelés után, már kiválasztottam a legfontosabb kiegészítőt, a bukósisakot. Mivel törési ellenállását nem állt szándékomban élesben tesztelni, csupán két követelményt kellett szem előtt tartanom. Először is, az arcomat nem szabad takarnia, ugyanis akkor a helyi gyerekek nem láthatják, hogy turista vagyok és így nem integetnek nekem. Második követelmény, hogy a fülemet takarja, mert a motor és a menetszél zaj-duettje hosszabb távon nehezen viselhető. Így kizárásos alapon a félig nyitott verzióra esett választásom.



Dzseki és kesztyű beszerzése után, lassan délre jár az idő, de mi még mindig nem indultunk el. Még egyszer utoljára visszamegyünk abba az ételbárba, ahol már minimum háromszor voltunk Jaakkoval, hogy utoljára megízleljük a város legjobb phoját. Ebéd után végre mindenki együtt, úgyhogy gyorsan felszereljük a motorokat és hatalmas füstöt húzva magunk mögött, elhagyjuk Hanoit. Még a város széle előtt, egy piros lámpánál lefullad a gépem, mintegy ízelítőt adva a következő napokban rám váró meglepetésekből. Gyújtás van, benzin van, mégsem indul be a gép. Biztos megszívta magát, úgyhogy leszedem a gyertyakupakot, kicsavarom a gyertyát, hogy a felesleges benzin elpárologjon a hengerből. Biztos, ami biztos, megtisztítom a gyertyát is. Két perc múlva, nagy nehezen beindult a motor és a többiek nyomába eredhettem. A várost elhagyva, kb. egy óra elteltével, a motor kihagy, majd rövidesen leáll. A többiek még nevetnek rajtam, hiszen egyikőnk sem tudja még, hogy ez így fog menni egész nap. Egy óra biztos üzem, majd egy óra szerelés, tisztogatás. Már majdnem sötétedik, mire a békés Hòa Bình városba érünk, ahol motorkerékpárom végleg kapitulál. Nincs mese, szerelőt kell keresni, illetve szállást az éjszakára. Ekkor szembesülünk vele először, hogy Vietnámban nem keresni, hanem elkerülni kell a szerelőt, ugyanis működésképtelen Minszkemet látva máris három férfi ügyködik körülötte, és hiába magyarázom, az általam már százszor végigvett műveleteket ismétlik, én már tudom, hiába. Gyertya-tisztítás, szikra ellenőrzése, benzinszűrő-tisztítás, henger kiszellőztetése, majd végül ők is belátják, ez a motor ma már nem fog beindulni. Egyikőjük felajánlja, hogy eltol engem a szállásig, ahol már a többiek várnak rám. Vicces, ahogy a sötétben lámpa nélkül szelem a város utcáit, a hátsó lábtámaszomat ezúttal nem egy utas, hanem a mögöttem haladó motoros használja, hogy annál fogva lökdössön előre.

Miután búcsút mondok segítőmnek és 20000 dongnak, felkeltem a szemközti szerelőt, aki rizsbortól kótyagosan kezelésbe veszi Minszkemet. Végtelen türelemmel szemlélem, ahogy ugyanazokat a dolgokat veszi végig, amit már az egész város megpróbált egyszer, csak az ő esetében a sötétség és az alkoholos behatás teszik érdekesebbé a feladatot. Egy idő után felesége megjelenik egy gyenge fényű lámpával, amely a legapróbb mozdulatra is kialszik. Egy másik asszony babrál odabent a kábellel, és innentől kezdve világosság támad. Szerelőm is majdnem ezzel egy időben csap a fejéhez, és lekapja a generátor fedelét. Jaakko vizont a fejét fogja, hogy ezt igazán nem kéne, mert ha azok a kábelek összegubancolódnak, már csak a temetőig kell eltolnom a motort és stoppolhatok hazáig. Mégis, a kábelek sorra lekerülnek a csatlakozóikról, szikra- és rövidzárlat-tesztek veszik kezdetüket, ám a várva várt siker elmarad. Mesterünk sosem találja szerszámait, mégis remélem, hogy megtalálta a megfelelő csatlakozót minden kábelhez. Visszateszi a generátor-fedelet, és ahogy feláll, kicsit megszédül és motoromnak támaszkodik, ami majdnem feldől. Ezt Jaakko és Raph már nem bírja nézni, és elmennek inkább vacsorázni. Én maradok a kabarénál. Elkezdek berregni, illusztrálandó, hogy menet közben egyszer csak kihagyott a motor, majd a fényszóró bekapcsolásakor újból rendesen járt. Erre a fickó elkezdi rángatni a kapcsolót, hogy az kaput, szétteszi a kezét, hogy nincs mit tenni. Aztán egy eldugott agytekervényéből mégis beugrik neki a megoldás, hogy valószínűleg ki kell cserélni az elektromos vezérlődobozt, amiből bölcsen tartalékot is hoztam magammal. Azt nem tudhattam, hogy szinte naponta kell majd cserélnem, mert az esőt és a párát ennyire nem bírja. Ez a doboz adja az áramot a gyújtógyertyának, és ha elromlik, továbbra is létrejön a kisülés, de nem elegendő, hogy a motor beinduljon. Az én esetemben pedig egy órányi használat után lett gyengébb a szikra, egészen a lámpa felkapcsolásáig, amely ugyanazon dobozon keresztül történik. Egyik áramkör helyrerakja a másikat, majd a másik áramkör végleg elrontja at egyiket. 70 kilométernyi motorozás után megérett a cserére.

A motor felköhög, így mindenki megkönnyebbül. Mehetek végre a többiek után vacsorázni. Az egyetlen szépséghiba, hogy a részeg mester valamelyik kábelt elfelejtette helyére tenni, így világítás nélkül száguldok végig Hòa Bình utcáin. Nem tudhatom még, hogy a következő két napban rendre sötétben érjük csak el kiszemelt uticélunkat, de a Vietnámban megszokott módon, majd akkor foglalkozom ezzel problémával, ha fontossá válik. Hòa Bình azt jelenti "béke", így ebben a városban igazán nem illene stresszelnem magamat.