2012-10-19

Saigon ♥ Tattoo

Pontosan három évvel ezelőtt indultam el Burmába, hogy aztán egy vízum-kálvária miatt végül mégis Hanoiban kössek ki, teljesen felkészületlenül (még egy rohadt térképem se volt) és Vietnámmal szemben semmiféle elvárást nem támasztva.

Elkerülhetetlenül beleszerettem.

Olyannyira, hogy fél év múlva visszatértem, motorkerékpárra szálltam, és keresztül-kasul bejártam az egész országot, zászlómra tűzve a Vietnámban élő 54-féle nemzetiség felfedezését. Az a két és fél hónap felért egy időutazással, vagy méginkább egy alternatív dimenzió (vagy leginkább önmagam) megismerésével. Végig kurva jól éreztem magamat. Már az is tervben volt, sőt, konkrét lépéseket is tettem (és ebben segítségemre volt, hogy az akkori barátnőm is valahol arrafelé dolgozott éppen), hogy ha nem is Vietnámban, de valahol a közelében telepedjek le.

Persze tudom, hogy ottjártamkor nem is az igazi Vietnámot tapasztaltam meg. Hiába igyekeztem mindig a lehető legjáratlanabb utakon járni, átutazó maradtam (leginkább azokon a távoli helyeken), az az idegen, akit megbámulnak és sokszor keblükre is ölelnek a bennszülöttek. Mégis, azóta is rendre azt hajtogatom, hogy szeretem Vietnámot, szeretem Vietnámot, szeretem Vietnámot, miközben egyértelmű, hogy nem is a földrajzi tájegységet értem alatta, hanem azokat a nemes érzelmeket, amiket kiváltott (és azóta is folyamatosan kivált) belőlem.

Vietnám nem egy hely, hanem egy életérzés.

Három év telt el elindulásom óta, de észre se vettem, hiszen szinte minden egyes napom valamilyen módon Vietnám jegyében telik. Lettek vietnámi barátaim (egyszer majdnem barátnőm is), megtanultam vietnámi ételeket főzni, vietnámi kávét iszom minden reggel, és nagyobb gyűjteményem lett vietnámi filmekből, mint a helyi konzulátusnak. Sőt, az elbűvölő vietnámi énekesnő ismerősöm (akiért titokban teljesen odavagyok) is tőlem gyűjti be a legmenőbb vietnámi zenéket.

De közben a feledés homályába merült három évvel ezelőtti küldetésem eredeti célja: Burma felfedezése. Sőt, mióta újra elkezdtem dolgozni, álmodni se mertem egy hasonló utazásról. Ha mégis rászántam volna magamat, tuti, hogy megint Vietnámot választottam volna, hiszen annyi minden kimaradt! Közben pedig belém fészkelte magát a gondolat, hogy esetleg csalódnék is benne (mármint Vietnámban).

Decemberben azonban minden kiderül (vagy nem). Hirtelen ötlettől vezérelve (és Dávid barátom unszolására), tegnap vettem egy repjegyet Szaigonon át Burmába! Az első percekben még jobban felcsigázott a tény, hogy Szaigont újraláthatom (még akkor is, ha csak 11 órára és 25 percre), de most már mindkét országot egyformán vágyom.

Burma bazdmeg, három évig kéretted magad, de most végre magamévá teszlek! Azért ne bízd el magad, mert ugyan továbbra is egy izgató, szűz terület vagy számomra, ám a régi szeretőmet, Vietnámot nehéz lesz felülmúlnod! De nem is kell, hiszen hárem a magyar igazság!


2 hozzászólás:

Lajos írta...

Hajrá Szalli! :)

Névtelen írta...

Hát igen, ez újabb szerelem lehet...
... de vajon mi a harmadik hárem???... titkon remélem, Magyarország! :)
m.

Megjegyzés küldése