Mire Sapába értem, a fejemben motoszkáló kérdések teljesen értelmüket vesztették, hiszen ezúttal teljesen más felállásban, teljesen más élmények vártak rám. Nem egy szervezett úton érkeztem ide Hanoiból vonattal, egy elviselhetetlen sráccal napokra összerakva, hanem két jóbaráttal, és hamarosan a harmadik is előkerült. Meglehetősen másnaposak és fáradtak voltunk ugyan, de egyből a piac és a bia hoi felé vettük az irányt. Vacsora után, Jens elvitt minket a város egyetlen normális bárjába, ahol éppen a h'mong lányok billiárdoztak, illetve mindenkinek járt egy ingyen koktél. Mivel hamarosan áramszünet jött, a mobiltelefon fényénél való játék és sörözés nem kötött le bennünket, inkább a másnapi bulihoz tartalékoltuk erőnket.
Reggel elvittem a motoromat szerelőhöz, hogy a kerregő hangra megoldást találjon. Nagyon amatőrnek tűnhettem, mert kuplungtárcsa-cserét emlegettem, pedig csak a lánc lazult meg. Az új lánc normál használat közben nyúlik kicsit, ezt kellett volna kompenzálnom két csavar segítségével. Helyette én kuplung-, vagy sebességváltó-problémát feltételeztem, így hozzá nem értésemnek köszönhetően, elég borsos lett a számla vége. A fékek beállításával együtt 140000 dongot, vagyis 1400 forintot kért a szerelő. Én hülye, nem is alkudtam.
A lényeg, hogy megkönnyebbültem, végre megint rendesen működik a gép. Gyerünk gyorsan a hegyekbe és teszteljük le! A sapai völgy legvégéig túráztunk, de sajnos az időjárás pocsék volt, így nem sok fotót készítettem. Mivel már késő délután volt, a városból hazafelé tartottak az asszonyok, hogy még sötétedés előtt hazaérjenek. Szerencsére aznap nem volt mögöttünk a nagy csomag, így mindannyian elvihettünk egy-egy népviseletbe öltözött dao nőt, akik nagyon megörültek ajánlatunknak. Az én utasom még be is invitált otthonába, de nem volt merszem vele tartani. Álmomban viszont visszatért a borotvált szemöldökű és halántékú, aranyfogú, nagy fülbevalós, vörös turbános dao nő alakja és teljesen hatalmába kerített. Na, de hagyjuk a pikáns részleteket, egy a lényeg, továbbra is a vörös daok a kedvenc népcsoportom.
Az este viszont újra a h'mongok között ért minket, hiszen a tegnap felfedezett bárban szervezdött valami pörgős esemény. Ingyen sör, ennyit tudtunk meg a szórólapról. Jaakko javaslatára, vettünk némi rumot és kólát a sarki boltban, és bemelegítésként a teraszunkon elfogyasztottuk. Aztán a buliba menet még egyebeket is magunkba vittünk, így a bárban alig hogy megittuk az ingyensört, kezdtünk a helyiek számára kissé elviselhetetlenné válni és finoman kitessékeltek minket az utcára. Elsőként engem... Persze a sapai utca éppen elég szórakozási lehetőséget tartogat egy feldobott hangulatú fiatalember számára, úgyhogy nem is bántam.
Másnap (haha) még egy utolsó városnézésre futotta erőnkből, akarom mondani, időnkből. A tavaly meg nem vásárolt terítőket is beszereztem, a kerékpárokat megtisztítottuk, majd ránk nem jellemző módon, csendes pihenővel zártuk a napot. Következő uticélunk a leginkább várt Hà Giang régió, amely a kínai határ mentén fekszik, és rengeteg kisebbség otthona. Arrafelé jóval kevesebb turista fordul meg, de mi olyan útvonalat néztünk ki, amerre nem csak turista, de feltételezhetőleg még a madár se jár. Gyakorlatilag Vietnám legszebb részét vettük célba, és még csak nem is sejtettük.
0 hozzászólás:
Megjegyzés küldése