majompalánta

Rengeteg megmosolyogtató pillanat akadt utam során, de a legviccesebb produkciót egy útszéli étteremnél láttam.
Nem tudom, hogy étkezési céllal, státuszszimbólum gyanánt, vagy esetleg mindkettő, de Vietnámban számtalan háznál látni pórázon tartott majmokat. Eme történet főszereplője egy icipici példány, akinek az élettere a tornác korlátja körüli, kb. fél méter sugarú körre korlátozódott, pont a mi asztalunk mellett. Először fel sem tűnt, milyen kétségbeesetten kunyerál, hiszen mindössze egy jegesteára álltunk meg itt, amit egyhajtásra meg is ittunk, már csak arra vártunk, hogy Mylo befejezze a cigijét. A majmocska megpróbált közelebb jönni hozzánk, de a korlátba gabalyodott kötele nem engedte. Nagy nehezen, akrobatikus mozdulatokkal visszabújt a kötél extra hurkain keresztül, hogy újabb húsz centivel közelebb kerüljön hozzánk, de még így sem érte el az asztal túlsó szélét sem. Dühében elkezdte rágni a kötelet, ám az nem engedett a sorozatos harapásoknak. Pár perc után feladta és visszamászott a korlátra bohóckodni, hogy így majd talán megsajnáljuk és megjutalmazzuk. Nem volt nálunk semmi, amit adhattunk volna, de jót derültünk a bemutatón. A majom stratégiát váltott, és elkezdett a pöcsével játszani, majd felénk fordulva, büszkén mutogatta vörösen ágaskodó nemiszervét. Addigra már szinte fetrengtünk a röhögéstől, nem is sejtve, hogy a csattanó még hátravan. Az önkielégést megunva, majmunk komótosan maga alá vizelt, el nem mozdulva az egyre növekvő tócsából, majd a kifogyhatatlannak tűnő sugár utolsó részét saját szája felé fordítva, tekintetét továbbra is rajtunk tartva, nyelve hegyével ízlelgette a nedűt. Ennél alább már nem lehet merülni a fertőben, gondoluk, pedig a műsor még nem ért véget. A kis majom végső kétségbeesésében újra átbújt kétszer-háromszor a korlát rúdjai között, rövid köteléből így alkotva egy rafinált csomót saját nyaka körül, majd egy utolsó látványos bukfenccel felakaszotta magát és kigúvadt szemekkel mozdulatlanná dermedt.
Ezt a lét kilátástalanságáról szóló szenzációs produkciót nem tudtuk hogyan honorálni, inkább csendben továbbálltunk, mint akik rossz előadásra váltottak jegyet. De utólag nem tudom megállni, hogy ne nevessek fel hangosan, ha eszembe jut a majompalánta. Bravó!