Bangkok Fashion Week

Tönkrement a táskámon a cipzár, úgyhogy megkérdeztem a recepcióst, tud-e a közelben egy varrodát, vagy hasonlót. Mivel a főpályaudvartól (ahol lakom) nincs messze a kínai negyed, azt javasolja, ott próbáljak szerencsét. Csak figyeljem, hol ül valaki egy varrógép mögött, és megvan az én emberem / asszonyom. Mivel nem bírja nézni, hogy a telefonomon levő térképpel szándékozom nekivágni a városnak, kezembe nyom egy turistáknak való térképet is, nehogy elvesszek. Nem tudhatja, hogy Bangkokban számomra az elveszés a legjobb dolog.

Amint kilépek az ajtón, kezemben térképpel, egyből segítségemre siet egy férfi és az állomás épületére mutogat, hogy huálámpón. Mondom neki, hogy kapunka (köszi), de én a csájnatánba igyekszem és demonstrálom neki a rakoncátlankodó cipzárt, hogy ezt szeretném helyretenni. Esetleg van-e ötlete, merre induljak. Fejét vakarva azt válaszolja, hogy szerinte a kínaiaknál százasával árulják a cipzárakat, ehhez egy varroda lenne a legmegfelelőbb megoldás. Igen, mondom, egy szabó! Ó, ő tudja a legjobbat és ráfirkálja a térképemre, hogy "Fashion Export". Állítása szerint, ide járnak a thai politikusok is a szomszédos kormányzati negyedből. Búcsúzóul odaint nekem egy tuktukot és kialkud nekem egy baráti fuvardíjat (este jöttem rá, hogy ő a főnökük).

Elindulunk a tuktukkal az enyhe délutáni forgalomban, és még szerencse, hogy végül mégsem gyalogolok, mert közben elered az eső. De ez egy cseppet sem vesz el a bangkoki utcák zűrzavaros varázsából. Mikor feltűnnek a pompázatos kormánypaloták, tuktukos emberem leparkol és kér, hogy várjak egy kicsit, mert neki el kell mennie vécére. Amint lelép, az eső elkezd szakadni, úgyhogy nincs is nagyon kedvem sehova menni, éppen csak előrébb húzódom a csatakos ülésen. Ahogy üldögélek ott egymagamban, odajön egy másik férfi és nevetve kérdi, hogy hol hagytam a sofőrömet. Elmagyarázom neki a helyzetet, ő meg rátelepszik a vezetőülésre, hogy ő akkor addig itt kihúzza szárazon. Honnan jöttem, szól a kérdés, majd a válasz hallatán sorolja is az Aranycsapatot. Hamarosan a burmai politikai helyzetet vitatjuk meg, mielőtt rátérnénk tuktukozásom céljára.

Fashion Export, hát persze, azt ő is ismeri, sőt kifejezetten ajánlja és odaírja térképemre, hogy "Glorious Tailors" - ugyanis a céget valójában így hívják, csak a thai köznyelvben emlegetik őket (a számukra talán jobban hangzó) Fashion Export néven. Emberem még azt is elárulja, hogy pont ezen a héten tart az idei Bangkoki Divathét, és így kedvezménnyel tudok készíttetni kiváló minőségű öltönyöket. Itt már éreztem, hogy sokba lesz nekem ez a cipzár-javítás!

Közben eláll az eső, a férfinak pedig eszébe jut, hogy a felesége várja őt a kocsinál (csak remélni tudom, hogy nem mellette, bőrig ázva), úgyhogy kezet fogunk és elviharzik. Hamarosan sofőröm is előkerül és bocsánatot kér, hogy megvárakoztatott. Mondtam neki, hogy nem gond. Kaland az élet.
A szabónál két öltöny, hét ing, két nyakkendő megrendelése után kapok magam mellé kíséretet, aki tolmácsol a közeli mamókánál (aki tényleg egy varrógép mögött kuksol az utcán), hogy táskám javíttatása is megoldódjék végre. Happy end.

Csak azt nem tudom, hogy az ajándékba kapott szmokingban és csokornyakkendőben nem fogok-e kicsit furán festeni Burmában...