négy öltés

Azért az egészen elképesztő, hogy egy egyszerű kétperces szandáljavításra is alig találni valakit, még a harmadik világban is (pl. Bangkok turisták által alig látogatott részén)! Ha bírtam volna cérnával és tűvel, én magam is meg tudtam volna csinálni, annyira nem nagy meló, de itt mindenki azt tanácsolta, hogy vegyek helyette egy újat. Persze, kínai szandált a vietnámi helyett! Megőrültetek!? Különben is, mindenhol csak azt a szerencsétlen, lábujjak közé bújtatós fajta papucsot árulják, amit nézni se bírok. Szóval, nem, erről szó sem lehet! Eltökéltem, hogy csakazértis az árral szemben fogok menni (megjegyzem, életemben nem először és nem utoljára), és nem fogok értelmetlen fogyasztásba menekülni. Miután a táskámat sikeresen újracipzáraztattam, a szandáljavítás sem tűnt lehetetlen feladatnak.

Egyórányi bolyongás után meglett az öreg mester (naná, hogy az utcán üldögélt), aki szavak nélkül felmérte igényemet és pikk-pakk visszaerősítette szandálom ki-kibújó pántját a helyére. Persze előbb zsámlira ültetett és a javítás idejére cserepapucsot húzott a lábamra, mert hát ugye mégiscsak az utcán vagyunk, nem egy üzletben, ahol éppen a cipőledobás lenne illendő. Szikével apró bevágást ejtett a talpon (a lábbelién, nem az enyémen), emígyen garantálva, hogy jártamban majd ne kopjon el a cérna. Végül négy darab határozott öltéssel megvarrta kedvenc vietnámi szandálomat. Még a szájából kilógó cigit sem kellett lehamuznia közben, olyan hamar végzett. Kár, hogy csak ennyi feladattal bíztam meg, mert órákon át el tudtam volna nézni, ahogy dolgozik.

Mintha az ő szemében is az elismerés szikráját láttam volna megcsillanni szandálom iránti szokatlan ragaszkodásom miatt, de meglehet, hogy tévedek. Valószínűbb, hogy az csak a thai viszki párája volt.