kávé tejjel

Pak Chong a Khao Yai Nemzeti Park mellett fekvő városka, ahová hosszú autókázás után érkeztünk meg öten: Maccs, Zsu, Zsu szülei, és én. Mivel a hosszú nap végén még mindig nem tudtuk, hol fogjuk eltölteni az éjszakát, illetve a Lonely Planet sem fogalmazott érthetően, hogy hol találhatóak az általa ajánlott szállások, kénytelenek voltunk az első utunkba akadót választani. A táblák már messziről jelezték a hangzatos nevű Pak Chong Landmark Hotelt, ami pont útba is esett. Sok reményt nem fűztünk hozzá, hogy a mi pénztárcánkhoz való ez a szálloda, de majd megpróbálunk alkudni, gondoltuk. A kocsival lassan begördültünk az épület elé, majd a felhajtón leparkolva, a két legszakadtabb utast, Macskát és engem delegáltuk a tárgyalásra. Tágas belső terek, csillogó üveg-, kő-, és fafelületek, és a pult mögött egy izgága hölgy, akitől információt reméltünk nyerni az itt töltendő éjszakára vonatkozólag. Elmondta az árakat, megmutatta a szobát, majd továbbra is körülöttünk sürgölődött, de valahogy sosem értette meg, hogy mit és hogyan szeretnénk. Példának okáért, a két hatalmas ággyal ellátott szobába pótágyat akart hozatni számomra, annak ellenére, hogy elmondtuk, majd Macska még illusztrálta is, hogy ő a feleségével egy ágyban fog aludni, én meg a másikban. Fel is cipelték az ajtónkig a pótágyat, amit azon nyomban visszaküldettem velük. Hasonlóképpen, arra a kérdésre, hogy kaphatunk-e vacsorát az étteremben ezen a késői órán, azt felelte, hogy előbb nem akarunk-e lefürödni. Talán büdösek vagyunk, vagy mire akar utalni ezzel!? Szépen elbeszéltünk egymás mellett, így fel sem tűnt, hogy a nagy figyelmesség mögött valójában mi lapul. Ahogy teltek a percek, mintha a szemünk előtt öregednének a szálloda falai, úgy vált minden egyre kopottabbá, elhasználtabbá, kiéltebbé, közönségesebbé. A szobák berendezése megérett a cserére, a fürdőszoba takarításra szorult, az ágy kényelmetlennek bizonyult, de a pénzt előre elkérték. A mi szintünk fele, illetve a felsőbb emeletek pedig építési területként lezárva várták a munkások érkezését. Az étteremben sem volt jobb a helyzet, hiszen a vacsora ízetlen volt és hideg, a pincérek és a szakács sem álltak a helyzet magaslatán, mintha vagy ez lenne az első munkanapjuk, vagy netán csak valódi hivatásukat próbálnák palástolni az itt végzett munkával. Mindeközben, a sarokban felállított karaoke-gépnél egy letűnt díva és egy részeg vendég felváltva kornyikált thai nyelven. A furcsábbnál furcsább események még akkor sem értek tetőfokukra, mikor a vacsorával kezében megjelent egy ladyboy, de nem nagyon jött oda asztalunkhoz, mintha őt külön ki kellene érdemelni. Helyette mindent a recepciós madame tett elénk, de mindig eltévesztve, hogy ki mit rendelt. A legnagyobb tévedése mégis az volt, mikor az étkezés végén Macska fülébe súgta, hogy (én) kérek-e egy tejeskávét a ladyboytól, mert nagyon szívesen hoz nekem egyet a szobámba. Erre Zsuzsa elmondta, hogy olvasta valahol, hogy a kávé tejjel azt jelenti, hogy a szexuális szolgáltatást nyújtó illetőnek pöcse és csöcse is van. Mivel amúgy is későre járt már, Zsuzsa szavait megszívlelve, inkább lemondtam a kávéról... :-)
Ha eddig nem jöttünk volna rá, hogy a szülőket milyen helyre hoztuk, akkor a szintén a hotelünk falain belül működő Troy bárban tett látogatásunk minden kétséget kizáróan igazolta, hogy ez a hajdanán szebb napokat látott intézmény mára a könnyű kalandok kedvelőinek menedékévé vált. Amíg mi vacsoráztunk, a bárból néha kilépett egy-egy kihívóan felöltözött (levetkezett) lányka, maga után húzva valami torz, üvöltő zene foszlányait, mintha egy utolsó útszéli diszkó mellett állnánk, nem a Landmark Hotel aulájában. Miután a ladyboy közeledését finoman visszautasítottuk, Macskával felfedező útra indultunk a bár felé, "Csak egy sörre!" felkiáltással. Zsuzsa is csatlakozott hozzánk, hogy frissen kötött házaságuk nehogy valami háborúba torkolljon, mint Szép Heléna és Párisz esetében. Én pedig magával Odüsszeusszal azonosulva, lélekben az árbóc rúdjához köttetve magamat, igyekeztem minél közelebb férkőzni az ellenállhatatlan hangokhoz és a bárban gyülekező szirénekhez. Az ajtón belépve újabb meglepetés várt ránk, hiszen diszkó helyett egy thai punk-rock együttes szinte teltházas koncertjébe csöppentünk, ahol a bikinis felszolgálók és a hasonlóan lengén öltözött közönség az énekessel együtt üvöltötte a refrént, és nekünk, idegen daliáknak csak egyetlen rajongónk akadt, az első dagi thai lány, akit láttam. Egy kicsit táncoltam vele, de ekkor a szemem sarkából megpillantottam ladyboyunkat, így partneremet magára hagytam. Szerencsére Zsuzsának köszönhetően mindannyian megőriztük józan ítélőképességünket és inkább visszavonulót fújtunk, a trójai bárban megbúvó további meglepetéseket pedig már nem állt módomban feljegyezni. Mivel nem vagyok egy Homérosz-kaliberű író, talán jobb is így.