Phnom Penh felé, buszunk újabb gasztronómiai csodákat kínáló helyen állt meg, ezúttal páncéljában főtt teknősbékát kóstolhattak meg a bátrabbak...
A fővárosban már kissé rutinosabbnak éreztem magam, mint első megérkezésemkor, nem is dőltünk be az első tuk-tukos ajánlatának. Inkább azzal egyeztünk meg, aki nem csak elvitt a taxiállomásig, hanem tolmácsolt és segített is kialkudni egy alacsony árat Sihanouk Ville felé. Persze így is turistatarifát fizettettek velünk, de legalább kényelmesen, 6 helyett 4 utassal elindult a taxink, hármónknak hagyva az egész hátsó üléssort. Sőt, abban is megegyeztünk a sofőrrel, hogy elvisz minket egészen az Otress Beachen található szállásunkig, csak azzal nem számoltunk, hogy ez a félreeső, nyugalmas hely kocsival megközelíthetetlen. Így végül az autóval még elérhető legutolsó otress beachi szálláson kötöttünk ki abban a boldog tudatban, hogy most aztán végre egy olyan eldugott, világvégi tengerparton vagyunk, ahol a madár se jár, sőt, ahol a ritkán erre járó vendégek kedvéért még az éttermet is kinyitják késő este.
Másnap, a reggeli napsütésben aztán szembesültünk vele, hogy ameddig a szem ellát, a miénkhez hasonló bungalók sorakoznak végig a parton, többé-kevésbbé ugyanazt a szolgáltatást nyújtva a külföldi turisták tömegeinek. Ez az "eldugott és megközelíthetetlen" partszakasz olyannyira kedvelt, hogy két párral is találkoztam, akiket korábbi állomásokról ismertem. Régi-új barátaimmal közösen konstatáltuk, hogy mindannyian ugyanazt az utikönyvet forgatjuk, így ezeken a találkozásokon nem szabad meglepődni.
Végül egynapi strandon fekvés, rákevés, vízalatti fényképezés, sörözés és sztorizgatás után jobbnak láttuk valami turisták által még érintetlenebb régió felé továbbállni, és ráböktünk a térképen Chi Patra.
0 hozzászólás:
Megjegyzés küldése