2009-12-01

Angkor templomromjai

Ahogy teltek a hetek, minden egyes új látnivaló után úgy éreztem, az lesz majd utazásom fénypontja, egészen addig, amíg valami még szebb és még kellemesebb állomásra nem érkeztem. Nem volt ez másként Angkorban sem, amely talán az egyetlen olyan konkrét uticél volt, amelyet már régóta terveztem felkeresni. A tervezés szó ebben az esetben persze erős túlzás, mert dolgom végül mindössze annyiból állt, hogy a Budapestről frissen megérkező hat fős bandához csatlakozzam, akik Angkort illetően nálam jóval felkészültebbek és lelkesebbek voltak. Így hát, a konkrét napi programok összeállítását rájuk bízva, nekem csak a becsatlakozás öröme jutott, illetve azé, hogy végre úgy beszélgethetek emberekkel, hogy nem kell elölről elmesélnem az egész életemet, csak az elmúlt hat hetet. Talán pont emiatt is sokkal élménydúsabb és vidámabb volt az ott eltöltött 5 nap.

Adódik a kérdés, hogy utólag visszatekintve, még mindig Angkort tartom-e utazásom csúcspontjának. Az igazat megvallva, nem vagyok biztos benne, mert túl sok helyen megfordultam, hogy kapásból kiemeljek közülük egyetlen egyet, de Angkor mindenképpen dobogós helyet érdemel.

0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése