2009-11-25

39

Vietnámmal és Thaiföldel ellentétben, Kambodzsában sokkal burkoltabban, ám sokkal elszomorítóbb méreteket öltve folyik a prostitúció. Hogy működésébe betekintést tudjak nyújtani olvasóimnak, ellátogattam egy ún. hostess bárba. Ezek a bizonyos intézmények, amelyek sokszor egész utcákon át sorakoznak, ugyan nem kínálnak sztriptíz-műsort, sem fémrúdon vonagló lenge öltözetű lányok látványát, ám ezek az italmérésnek álcázott helyek valójában mind bordélyházak, ahol nagyon fiatal, kiszolgáltatott helyzetű helyi lányok szolgálják ki az ide betérő külföldi urakat.
Igyekeztem korán érkezni, és este 9 órakor én voltam az első (férfi-)vendég az amúgy zsúfolásig megtelt bárban. Érkezésemet soha nem tapasztalt üdvrivallgás, több tucat felcsillanó szempár, és megannyi mosoly fogadta. Nagyon zavarba jöttem a szituációtól, hiszen a sötétített üvegen át az utcáról nem látni be a bárba, és így teljesen felkészületlenül ért ez az amúgy roppant kellemesnek ígérkező társaság. A lányok szorosan körülfogtak és a pulthoz kísértek. Egyikőjük elém rakta az itallapot, egymásik elkezdte sorolni az azon található tételeket, másik kettő hellyel kínált, széket tett alám, megint másik szóval tartott, szintén más kihozta a sörömet, valamelyikőjük kibontotta, egy kitöltötte, egy elém tette a poharat, és végül hárman telepedtek le az asztalomhoz, nehogy véletlenül magányosnak érezzem magamat, illetve, ahogy az hamarosan kiderült, hogy minden kívánságomat teljesítsék.
Először természetesen arról beszélgettünk, hogy ki vagyok, honnan jöttem, meddig maradok, illetve egyéb apró-cseprő dolgokról, miközben a lányok arcán végig ott maradt a belépéskor megtapasztalt sokat sejtető mosoly. Már akkor is sikeres üzleti modellről beszélhetnénk, ha csak annyi lenne egy hostess bár célja, hogy a vendég kedvesen legyen kiszolgálva és szóval tartva, de itt ennél jóval többről, és a számtalan mosoly ellenére is jóval szomorúbb dologról van szó. A sörtől felbátorodva megkérdeztem hát az angolul legjobban (talán egyedüliként) beszélő lányt, hogy hányan dolgoznak itt. Harminckilencen - jött a válasz.
- És pontosan mi a feladatotok? - kérdeztem.
- Hogy kiszolgáljuk a vendéget mindennel, amit csak kér.
- Ami nincs feltüntetve a menüben, akár azzal is? - kacsintottam rá.
- Bármivel.
- Mégis mit kell ezalatt érteni? - adtam a naívat, majd hozzátettem - Vietnámban sokkal egyszerűbb a férfiember dolga, hiszen a lányok szinte köszönés helyett mondják a tarifájukat.
A lány biztosított felőle, hogy itt sem bonyolultabb a dolgok menete, csak kérnem kell bármit és megkapom. Gyorsan próbát tettem. Egy távolabb beszélgető lányra mutattam, és azt mondtam, hogy tőle szeretnék egy csókot. Szégyenlős kérésemen jót mulatva, odahívta, akire mutattam, aki a kérés tolmácsolása után habozás nélkül nyomott egy nagy cuppanósat a számra.
Furcsa helyzet volt. Az édes csók ellenére leginkább keserűséget éreztem, hogy Kambodzsában milyen egyszerűen megkapható 39 nő feltétel nélküli szeretete. Így már nem is kellett. Gyorsan leszögeztem hát, hogy én csak a sör és a beszélgetés miatt jöttem, ne legyen harag, ha ennél tovább nem megyünk el ma este. Annyi arcátlanságot még megengedtem magamnak, hogy egy-két üzleti titkot kiszedjek a lányokból az árakat, a vendégek leggyakoribb óhajait, és egyéb szaftos részleteket illetően, amelyeket most úriember módjára megtartok magamnak. Már így is többet mondtam, mint kellett volna.

0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése