2009-12-11

bangkoki dugóbajnok

Mivel korán értünk az autókölcsönzőbe, néhány órát csak bolyongtunk a környéken, mielőtt elindultunk volna Zsuzsa szüleiért a buszpályaudvarra. Két lehetséges opció közül kellett választanunk: Bangkok Déli, vagy Északi Terminál. Mivel a busz még nem ért be, de dél felől volt várható, elindultunk arrafelé, gondolván, hogy legfeljebb ott majd megvárjuk őket. A remek tervünkbe több hiba is csúszott, először is, hogy közben Bangkokban beállt a szokásos délutáni dugó, amiben így volt szerencsém legalább két órát araszolni (senkinek nem kívánom), aztán a három rendelkezésünkre álló térkép segítségével sem leltük meg a Déli Terminált, végül pedig kiderült, hogy a szülők már megérkeztek az északira. Szerencsére, ekkor már a bangkoki dugóbajnok bőrében éreztem magamat, és kitűnő navigátoromnak köszönhetően, egy óra elegendő volt, hogy a másik pályaudvarra átérjünk és ott megkésve ugyan, de egyesítsük erőinket. Várt ránk még kb. 200 kilométernyi autópályázgatás a Khao Yai Nemzeti Parkig, de az már nagyjából eseménytelenül telt. A meglepetés megérkezésünk után várt ránk, de arról majd legközelebb!

2 hozzászólás:

Névtelen írta...

és hát a dugó az nem olyan mint nálunk, 5 perc piros lámpa, aztán araszolgatás. itt kb. 15 perc piroslámpa, lendület több kerszteződésen át, aztán ujabb negyedóra várakozás pár lámpa után. Viszont a lámpáknál remekül előre vetítik a dugókat a környéken, így az kijátszható.
Macs

Szaller írta...

Közben Bangkok Charlie-tól megtudtam, hogy "Bangkokban a legtöbb nagy kereszteződésben kézzel kapcsolgatják csúcsforgalomban a rendőrök a lámpát. Előfordulhat, hogy egy mellékúton beragad az ember, mert fél órára talán 5 perc zöld jut."

http://www.flickr.com/photos/bangkok_charlie/5160712947/

http://thai.blog.hu/

Megjegyzés küldése