2009-12-05

Chi Pat

"ahol a kipusztított őserdő helyén a kommunizmus próbál gyökeret verni a homokban és a fejekben egyaránt"

Nagyon tanulságos lenne, ha a Wildlife Alliance vendégkönyvébe írt hosszú soraimat bemásolnám ide, de az az igazság, hogy időközben elpárolgott a mérgem, és most már sokkal nyugodtabban és elégedettebben tudok visszatekinteni a Chi Patban eltöltött időre.



Azért nagy kár, hogy az a dilettáns, amatőr, kommunista banda úgy elszabta az ott töltött 3 napunkat! Azt még megértem, hogy ezt a kísérletet nem turisztikai, hanem környezetvédelmi szakemberek indították útjára, de azt nem hiszem el, hogy 3 év alatt még a legalapvetőbb, józan paraszti ésszel belátható dolgokra sem jöttek rá! Például, hogy aki kerékpárkölcsönzőt üzemeltet, az ne várja meg, míg az összes bicaj lerobban, hanem már előtte rendelje meg a pótalkatrészeket. Ha pedig nincs alkatrész, akkor se a kezét tárja szét, hanem a 30 használhatatlan kerékpárból rakjon össze 3 használhatót... legalábbis a mi számunkra tök evidens volt a megoldás.
Aztán, a túravezetőket (meg a szállásadókat) nem rotációs rendben kellene kisorsolni, hanem figyelni kell arra, hogy legalább egyikőjük beszéljen valamilyen idegen nyelvet, lehetőleg az angolt, illetve hajlandó legyen kinyitni a száját, különben két napig csak némán baktatunk egymás mellett, ahogy az velünk történt volna, ha Macska nem tanul meg hirtelen khmerül a kedvükért.
Mivel az hamar kiderült, hogy a sok helyi munkanélküli szabadidejében nem angolt tanul, legalább a falu egyetlen nevezetességét, a vízesést igazán kitakaríthatnák ahelyett, hogy naphosszat a segélyként megkapott (amerikában leselejtezett) laptopot és nyomtatót piszkálják a hűs irodában. A vízesésnél szemet szúró szemetet végül mi hárman aktivistáskodtuk össze, az évek óta itt ügyködő környezetvédő szervezet helyett, mert a közös tulajdonnak, mint tudjuk, nincs gazdája. Szóval, ezzel a felütéssel kezdtük a chi pati háromnapos túrát, és komolyan mondom, ez a verzió már egy nagyon-nagyon visszafogott Szallertől olvasható.

Macskától meg is kaptam még Angkorban, hogy nekem miért kell összevesznem minden egyes utamba akadó kambodzsai emberrel, pedig ott még nem is húztam fel magam, csak a poén kedvéért oktattam ki őket a vendéglátás esszenciájáról.

De visszatérve Chi Patra, mi az, ami miatt azt mondom, mégis nagy élmény volt erre a helyre eljönni, és az összes bosszantó körülmény ellenére, utólag miért öröm visszagondolni az itt látottakra?

Először is, ezek az emberek még nem kurvultak el a turisták hadai hatására, még nem a tárcánk tartalma érdekli őket, hanem őszintén elhiszik, hogy mi fejlődést, jólétet hozunk el számukra, de legalábbis követendő példát mutatunk és átadjuk tudásunk legjavát. Ez mondjuk egy bődületes naivság részükről, a mi részünkről pedig az, hogy a Lonely Planetben megjelent nagyon is reklám-gyanús keretes írásnak bedőlve idelátogattunk mindenféle izgalmas dzsungelkalandokban reménykedve.



Nehéz szavakba önteni, milyen jó érzés volt, ahogy érkezésünkkor az utcára sereglettek a kíváncsi gyerekek, és nem a markukat tartották, hanem csak mustráltak bennünket. A harmadik nap végére már megtanultunk az ő nyelvükön köszönni, és gátlásainkat levetkőzve előre üdvözöltük őket, így még nagyobb mosolyt sikerült az arcukra csalnunk. Valahogy sütött róluk az optimizmus, hogy az általunk importált eszmék számukra a felemelkedést hozzák majd el.

Sajnos azonban, a kétnapos gyalogtúra, amire befizettünk, nem váltotta be reményeinket. Dzsungel helyett sivatagot kaptunk, kalandok helyett unalmunkban kitakarítottuk a vízesést és khmer szavakat próbáltunk kihúzni kuka kísérőinkből. De ez pont így volt jó, mert a sok bosszúság mellett, vagy éppen amiatt, sokat tanultunk a kambodzsai kilátásokról, a nyugati segélyszervezetek működéséről, vagy ha mernék nagy szavakat használni, azt mondanám, láttuk, hogyan rohan vesztébe a világ.



Nagy szerencsénk volt, hogy szállásadónk nem vett részt a kommuna-kísérletben, hanem (a helyi viszonyokhoz mérten) profin ellátott minket minden földi jóval. A szobáztatás amúgy csak mellékes elfoglaltság volt neki, nem a nemlétező idegenforgalomra tett fel mindent, hanem ő volt egyben a helyi divattervező is, míg férje jogi diplomával sem érezte rangon alulinak, hogy vendégszobákat barkácsoljon egy szebb jövő reményében. Amúgy a családi fotóalbumot és oklevél-gyűjteményt áttúrva azt is kiderítettem, hogy Sophal egymaga is többet vállal, mint a falu többi része együtt, mert például malária- és tbc-megelőzési tanfolyamot is végzett a varrónői, házigazdai, anyai, mosónői, szakácsnői feladatok ellátása mellett. A Wildlife Alliance programjában résztvevőkkel ellentétben, ő igyekezett az angol nyelvet is elsajátítani, szabad perceiben egy gyűrött füzetecskéből magolta a szükséges szavakat, kifejezéseket, és ebből felolvasva kérdezgette, hogy mit kérünk vacsorára, és hasonlókat. Mondjuk, az muris volt, hogy a választ többnyire nem értette meg, de ilyenkor áthívta a szomszédból az unokaöccsét, aki tízéves létére jobban és szebben beszélt angolul, mint a helyi turisztikai képviseleten dolgozók. Akik ráadásul azzal mutatkoztak be, hogy elkezdték szapulni a programban részt nem vevő családokat, mert "közelebb laknak a komphoz, és emiatt minden turista hozzájuk tér be, míg a többi család éhen marad". Na, nem mintha bárkit is érdekelt volna, hogy megjöttünk, illetve pont azért mentünk erre a szállásra, és utólag helyesnek bizonyult a döntésünk, mert ők szimpatikusak voltak. Elvégre, a szimpátia alapvető szempont a turizmusban. Amikor az elesetteket támogatjuk, azt segélyezésnek hívják, a Wildlife Alliance is jobban tenné, ha megtanulná, vagy ne adj isten, megtanítaná ezt a helyieknek, nem pedig a külföldi csodaszervezet szerepében sütkérezne teljesen alaptalanul. Mert egy napon elapad majd a külföldi pénzfolyam, és akkor a helyiek itt maradnak a kiirtott dzsungel helyén gyökeret vert kommunista eszmékkel, amelyeknek semmi hasznát nem veszik majd, és amelyek már rég megbuktak a világ többi részén. Az itt újonnan bevezetett modell sajnos nem Kambodzsa felzárkóztatását szolgálja, hanem lemaradásának konzerválását.

1 hozzászólás:

Névtelen írta...

Pontos, korrekt , hiteles!!! Ajánlom az írást bármelyik utazási magazinnak, mert e vélemény jól jellemzi az ország mostani kilátástalanságát, kiszolgáltatottságát!
m.

Megjegyzés küldése