házavató

A temetői kaland után egy olyan ház mellett haladtunk el, ahonnan hatalmas lárma hallatszott ki, és mint kiderült, éppen lakásavatót tartottak. Ránézésre egy többéves kalyiba volt ugyan, de a tulaj szerint mindössze két napja fejezték be, és éppen ezt ünnepelték. Ragaszkodtak hozzá, hogy mi is csatlakozzunk, így aztán motorkerékpár ide, motorkerékpár oda, nekem is bőven kijutott a rizsbor-koktélokból. Gia rai házavatón nincs olyan, hogy valaki nemet mondjon! Hasonlóan a máshol látott cölöpházakhoz, itt is egyetlen légtérben volt minden, a kamrától a konyháig és a nappaliig bezárólag. Fogalmazzunk úgy, hogy mindenki a nappaliban tartózkodott, ahol a társaság egyik fele sörözött és kártyázott, míg a többiek hatalmas csuprokat körbeülve, szívószálon át itták az édesített rizsbort. Az első csoport a férfiakból állt, a második az asszonyokból és a hátukon cipelt gyerekekből. Mi is ide lettünk leültetve. Úgy vettem ki, hogy mindegyik csuporban levő italt más-más asszony keverte be, hiszen mindegyikőjük ragaszkodott hozzá, hogy az övét is kóstoljuk meg. A rangidős férfi pedig közben kupicában mérte nekem a tiszta rizsbort, talán összehasonlítási célzattal, vagy talán azért, hogy lelket öntsön belém, hiszen nagy tervei voltak számomra. Mikor koccintás után felhörpintettem az italt, nagyot mosolygott és hátbaveregetett. Íme egy igazi férfi, sugallta tekintete. Aztán félreérthetetlen jelekkel tudtomra adta, hogy a mellettem álló lánya facér és akár most azonnal egybekelhetünk, vagyis vonuljak csak félre vele a hálószobába. Mármint a beleegyezően mosolygó lánnyal a hálószobát jelentő egyik sarokba. Szerencsére, a vezetőm elterelte figyelmét, így nem kellett ezt a tüneményt visszautasítanom. Persze két perccel később újra előjött a téma, ezúttal a másik lányt mutogatta a családfő, vagy azért, mert már nem emlékezett rá, melyikről tárgyaltunk, vagy ezért, mert hallgatásomat úgy értelmezte, az a lánya nem nyerte el tetszésemet. Nyomatékul újabb kupica rizsbort töltött, hiába berregtem, hogy én motorkerékpárral vagyok. Tolmácsom is egyre jobban imbolygott már, pedig még dél sem volt, úgyhogy mindketten jobbnak láttuk angolosan távozni a házibuliból, majd szép nagy hullámokat rajzolva az út porába, óvatosan visszagurultunk Kontumba. Azt hiszem, megint csak kimaradtam az események legjavából!

Szaller, az óvatos utazó.