az elindulás: Thaiföld, Vietnám, majd Kína

A bangkoki öt napból az első nagyon hamar véget ért, mert az időeltolódás miatt késő délutánig aludtam, hiába állítottam be az ébresztőórát. Ugyanúgy, mint első este, egy utcai árusnál költöttem el vacsorámat, majd az el-eleredő esőben (és 30 fokban) sétára indultam a környéken. Továbbra is örömmel szívtam magamba az ázsiai szagokat, fényeket, hangokat, igazi multimédiás élmény volt minden egyes perc. Kipróbáltam a magasvasútat is, ahol az elviselhetetlen meleggel szemben elviselhetetlen hideg fogadott. Persze ez az összes bangkoki légkondival ellátott helyről elmondható, legyen az taxi, busz, üzlet, hotelszoba, mintha a légkondi üzemeltetője így akarna felvágni: Na látod, az enyém működik!

Nem is erről akartam most írni, hanem arról, hogy még mennyi elintéznivalóm maradt Vietnámig. Először is, vízumra lesz szükségem, és a környező országok közül Vietnám az egyetlen, ahol ezt a reptéren nem állítják ki. Illetve van valami kiskapu, bővebben erről később...

A másik problémám az volt, hogy a kínai vízum lelki szemeim előtt még bonyolultabbnak tűnt. Bővebben erről is később...

Szóval, maradt kb. 3 és fél napom, hogy két vízumot beszerezzek, csak azzal nem számoltam, hogy ha ugyan ki is állítják ezeket számomra a helyi nagykövetségek, az útlevelemet ott kell hagynom 2-3-4 munkanapra, mindkét helyen! Esetleg lehetőség van felár ellenében gyorsított eljárással egy munkanap alatt kikérni a vízumot, de a péntek déli indulás akkor is elég rizikósnak ígérkezett. Az már kiderült a Lonely Planet fórumokról, hogy Hanoiban nem állítanak ki kínai vízumot, csak vietnámiaknak, szóval ha el akarok jutni Kínába, itt kell mindent elintéznem Bangkokban, de ki nem futva az útlevelembe pecsételt és tűzőgépezett időkorlátból. Amúgy is ez volt az eredeti elképzelésem, csak nem számoltam vele, hogy 5 nap alig elég valamire, főleg az én tempómban.

Ekkor találtam meg a mentőövet az egyik fórumon, vagyis az elektronikus vietnámi vízumot, ami persze se nem elektronikus, se nem vízum, de jobb nevet nem találtak neki. Valójában arról van szó, hogy utazási irodákon keresztül beszerezhető egy engedély a vietnámi Idegenforgalmi Minisztériumtól, hogy a vízumot érkezéskor a reptéren igényeljük és vegyük át, a repülőre felengednek ennek az igazolásnak a birtokában is. Nosza, ez megér egy próbát! Sürgősségi felárral 21 dollár az egyik legolcsóbb, de azért megbízhatónak tűnő cégnél (sok rémtörténetet hallani a vietnámi turizmus házatájáról!), ezen felül a többszöri belépésre jogosító vízum 50 dollár, ami a határon fizetendő. Azért kellett a többszöri belépéses vízum, mert ha tényleg eljutok Kínába, onnan vissza kell majd térnem Vietnámba, mert Kínából csak háromszoros áron tudnék Kambodzsába, vagy bárhova elrepülni, illetve az Air Asia már egyszer megszívatott a bankkártyámmal. Meg amúgy is, jobb lassan, komótosan haladni, minél többet látni az útból is, nem csak az uticélt. [nem fogok idevágó kínai bölcsességet beszúrni...]

OK. Ha minden igaz, a vietnámi vízum kipipálva. Tehát szerda reggel irány a Kínai Népköztársaság Thaiföldi Nagykövetsége! Persze ott is sürgősségi eljárást kell majd igényelnem, de csak összejön péntekig! Arra azért mégsem számítottam, hogy ez még a vietnáminál is zökkenőmentesebben fog menni. Zökkenőmentességen persze nem kalandmentes ügyintézést kell érteni, elvégre ez itt Ázsia, én meg egy naív európai turista vagyok. :-)

Szóval, a reggeli felkelés még szerdán sem ment simán, ráadásul eleredt az eső is. Mindegy, a lila taxinak nem árt az esővíz, a légkondit meg csak elviselem ezen a rövid úton. A lepukkant kínai követségen viszont tömegnyomor fogad, az éppen végetért egyhetes ünnep miatti, vagy csak a szokásos forgalom, nem tudhatom, de az elsőre nyilvánvaló, hogy nem lesz egyszerű menet hiányos thai- és kínaitudásommal másnapra megszerezni a vízumot. Már a bejutás is egy nagy hercehurca, vagy inkább színjáték? - fémdetektoros kapun kell átmenni, mint az amerikaiaknál, van komoly tekintetű biztonsági személyzet is, de rajtuk túl már megint csak az utcáról ismerős káosz fogad. Most akkor merre? Melyik felirat, a thai, a kínai, vagy a törtangol alapján jutok el a vízum-ügyosztályig? Hol kell sorszámot húzni, vagy mi itt az ügymenet? Tényleg azzal a kétszáznegyven emberrel kell megbírkóznom a félfogadási időből visszalevő 25 percért? Megannyi kérdés fejemben, de egyszer csak egy egyenruhás kínai ember finoman utamat állja:
-Visa? - kérdezi.
-Yes. - válaszolom.
-Tourist? - szól az újabb kérdés.
-Yes. - villantom meg újra brilliáns angoltudásomat.
Erre a fickó elkezd terelni a kétszáznegyven emberrel ellenkező irányba, a lépcsőn felfelé, kezében már ott figyel az útlevelem is. A kínaiaknak dolgozó egyenruhás ember a lépcsőfordulónál hirtelen megáll és odaadja az útlevelemet egy gyanúsan mosolygó thai alaknak, aki leültet a lépcsőre és az előzőleg elhangzott két kérdést megismételve elővesz egy vízumkérő-lapot, hogy akkor ő most ki is tölti nekem stb stb. Hú, eddigre már tök nyilvánvaló volt, hogy csőbe húztak, itt mindjárt fizetnem kell valami szolgáltatásért, amire nekem valószínűleg semmi szükségem. Na mindegy, hagyom, hogy megdolgozzon a pénzéért, aztán meglátjuk, mi sül ki belőle, legfeljebb visszajövök holnap, ma már úgyis reménytelennek tűnik ez a dolog.

Foghegyről odavetem a fickónak, hogy nekem pénteken megy a gépem, szóval írja azt, hogy sürgősségi igénylés. Azt mondja, nem gond, reggel tízre meglesz, itt írjam alá és adjak neki két fotót és négyezer pénzt (az útlevelem már nála van) és továbbra is gyanúsan mosolyog. Persze, ez a mosoly országa, legalábis a szlogen ezt mondja a plakátokon. Ekkor bevillan, hogy a fenébe is, le kéne már vetkőzni ezt a hülye európai gyanakvást, ez az ember itt a lépcsőn abból él, hogy megkönnyíti a magamfajták dolgát, nem fog elszaladni a pénzemmel és a fényképemmel, meg persze az útlevelemmel. A szemem sarkából azért elolvasom a hatalmas háromnyelvű figyelmeztető feliratot, ami alatt ülünk éppen, hogy "A Kínai Népköztársaság Nagykövetsége nem hatalmaz fel semmilyen magánszemélyt, vagy ügynökséget, hogy vízumügyekben eljárjon ... az aktuális vízumdíjak ... bármilyen vitás ügyben ... nem vállal semmilyen felelősséget blablabla". Ennek ellenére mégis úgy döntök, ebben a továbbra is gyanúsan mosolygós emberben meg fogok bízni. Átadtam a fotókat és a pénzt, kisétáltam a nagykövetségről, majd az eső miatt a bejárat előtt várakoztam.

A gyomromban érzett kellemetlen bizonytalanság végül elmúlt, amint végignézhettem, milyen szövevényes módon dolgozik össze mindenki az én emberemmel és 4-5 fős bandájával (cégével). Először is, az ügynököm meg egy másik kihozták a náluk lévő útleveleket és papírokat, majd odaadták egy kint várakozó "külső" embernek. Az én ügynököm hazament, de még előtte nekem is odaköszönt, és megismételte, hogy holnap reggel tízkor vár. De vissza a külső emberhez, aki átcsúsztatta az útleveleket a biztonságiőrnek, majd bement az épületbe a papírokkal a fémdetektor mellett(!), a biztonsági ember a zsebébe süllyesztette az útleveleket, téblábolt kicsit, majd ő is bement. Aztán kijött a papíros ember, immár papírok nélkül, de útlevelekkel a kezében és csak várt, várt. Persze a félfogadási idő már lejáróban volt, de neki biztos utána megcsinálják majd maszekban, gondoltam. De az is elképzelhető, hogy a vízum már az útlevelemben volt, nem tudom. Mivel még mindig esett az eső, inkább beültem egy taxiba és visszementem a szállásra.

Másnap reggel már a bejáratnál várt ez a külső ember, akitől visszakaptam az útlevelemet úgy, hogy egyetlen kínai ügyintézőt sem volt alkalmam látni, nemhogy az ilyenkor megválaszolandó milliónyi kérdésen kellett volna törnöm a fejemet (hova utazik, mikor, milyen céllal, hol száll meg, van-e visszaútra szóló jegye...).

Bizonyára tanulsága is van kissé hosszúra nyúlt történetemnek, de azt mindenki vonja le magának!