pho, üvegtészta-leves az utcáról (szó szerint)

A járdán egy tál faszénen sülő meghatározhatatlan származású és fajtájú húsok. Rozsdás ollóval feldarabolt tavaszi tekercsek. Kopott műanyagtányérocskák, apró műanyagszékek, amik mintha egy régi gyerekszoba hagyatékai lennének. Az alacsony asztalokon elhelyezett tartókban a folyamatos használattól barnára cserzett evőpálcikák. Rissz-rossz alumíniumedényből kimert húsleves-szerűség, amibe a fasírt- és húsdarabokat dobja az utcán guggolva dolgozó szakácsnő. A leves mellé még két tányér kerül, az egyiken kifőtt üvegtészta, ami már kihűlt, a másikon a helyi speciális salátakeverék, ami, ha jól látom még csalánt is tartalmaz.
Az elfogyasztás menete a következő: a pálcikákkal egy kisebb adag tésztát felcsippentük és a levesbe teszünk melegedni, majd onnan a szánkba emeljük és szürcsögve beszippantjuk a kilógó végeket. Ezután a levesből kiemelünk és bekapunk egy húsdarabkát is, végül az egészet egy falat salátával zárjuk. A tavaszi tekercseket szintén a levesbe szokás mártogatni, legalábbis a szakácsnő ezt igyekszik pantominnal a tudtomra adni.
Ha végeztünk az ebéddel, az utcán két lavór felhasználásával rögtönzött mosókonyhában egyből elöblítik evőeszközeinket, hogy minél hamarabb újabb vendéget laktathassanak degeszre. Talán nem véletlen egybeesés, hogy a pho nem csak az utcán árult leves neve, hanem azt is jelenti, utca.



A képen már a csirkehúsos pho látható, amely számomra, mint kezdő turista számára, eddig szigorúan csak mellhússal kerül tálalásra, de amúgy a hatalmas fazékban megfőtt csirke bármely része kérhető bele. Mondom, bármely.