mo-háj-bá-zóóó

A háznál, ahol a hegyekben elszállásoltak, kiváló vacsorával készültek. Előételnek a hollandokat is megszégyenítő fokhagymás sültkrumpli, majd egy isteni tofu, életem legfinomabb tavaszi tekercse, csilis csirke, citromfüves sertéshús, és az elengedhetetlen párolt rizs. Mégis, mintha az egész napi túrázás, motorozás, etnikumozás után nem lenne étvágyunk, vezetőnk, Son, kb. 20 másodperces intervallumokban teletölti puharunkat rizsborral. A név viszont nagyon is félrevezető, mert ez valójában nem bor, hanem pálinka! Hárman az első félliteres palack elfogyasztása után máris meglehetősen emelkedett hangulatba kerülünk és mindenféle idióta jelmondatokat ordítunk bele az egyébként csendes hegyi éjszakába. Mo-háj-bá-zó (egy-két-há-le) közös üvöltése, pohár kiürítése, asztalra csapása, nevetés, könnyezés, asztal alá való fokozatos lecsúszás, aztán újra előlről.
A második palack végére Sontól megtanultam kínaiul ismerkedni, majd annak a titkát is megismerhettük, hogyan csempészik át a helyiek az ópiumot és marihuánát Kínába (a kert végéből csónakkal 40 méter a túlpart). Ellenben, rám még néhány nap múlva vár majd egy viccesnek ígérkező határátlépés a vietnámi-kínai határt jelentő Barátság-hídon átgyalogolva, majd koszos utimotyóm tüzetes átvizsgálásával megfejelve, míg pár méterrel arrébb egy egész város lakossága gazdagodott meg a drogcsempészetből.
De visszatérve a mi tudatmódosító szerünkre, a rizsborra, illetve az est következő részében ránk váró gyógyfüves zuhanyra, nagy valószínűséggel még a ma este is tartogat vicces pillanatokat számunkra.