hegyi emberek, szevasztok

Rizsteraszok, kender, indigó, és bambuszok között megbúvó házak körül a tradicionális viseletű emberek végzik mindennapi rutinjaikat. Az itt elterjedt növényeket szemlélve, nem véletlen, hogy ruhájuk anyaga kender, színe indigókék. A szárítókötélen a frissen festett szövet szárad és várja a következő kört a hétvégi piacra. Megpakolt robogók jönnek-mennek a járhatatlan utakon, a biztonság kedvéért, ha a nagy csendben mégsem hallanánk közeledtüket, nagyot dudálva ránk. Az út mellett fekete disznók dagonyáznak, majd sorra megpillantjuk a többi háziállatot is: csirkék, kacsák, kutyák, bölények. Megérkeztünk Sin Chaoba, a Fekete H'mong törzs falujába. Asszonyok magasra emelt kosárból lassan öntik, a szél segítségével szitálják a rizst. Mellettük félmeztelen (csak egy pólót viselő) gyerekek rohangálnak, sokan homlokuk közepén kerek, piros folttal, a megfázás és fejfájás enyhítésére alkalmazott pipa nyomával. Minden szabad vízszíntes felületet beborítanak a kék ponyvák, azokon pedog a száradó rizsszemek. Az egyetlen tájidegen elem a hullámpala tető a házakon, illetve a szögletes beton víztározó minden háznál, vezetőnk nem győzi eléggé hangsúlyozni, hogy ezeket "a mi kormányunk" ingyen biztosítja az itt élőknek. Szintén teljesen ingyenes az iskoláztatás, mégsem akar senki élni ezzel a lehetőséggel, ezeket az embereket nem nagyon fertőzte meg a városon megálmodott élet, nekik tökéletesen megfelel, ami a szüleiknek és az ő szüleiknek is megfelelt évszázadokon keresztül. A tanító mégis minden nap kitartóan járja a házakat már kora hajnaltól, így próbálva összeterelni az osztályt, mindhiába. Ha be is ülnek az iskolapadba, maximum egy-két évet járnak, majd szinte kivétel nélkül félbeszakítják tanulmányaikat, számukra fontosabb dolgok érdekében. Már az iskola mellett is szükség van a gyerekekre a házimunkákban, aztán a lányok 12-15 évesen férjhez mennek, hamarosan szülnek, és minden kezdődik elölről a következő generációval.
Betessékelnek minket az egyik házba, hogy testközelből lássuk, hogyan mennek itt a dolgok. A döngölt padlójú otthonban a népes család, a háziállatok és a takarmány elsőre rendezetlennek tűnő keveréke fogad, ám vezetőnk magyarázatát hallgatva minden átláthatóbbá válik. A konyhában nyílt tűzön sütnek-főznek, de soha nem szellőztetnek, mert úgy tartják, a füst jó szerencsét hoz. Kémény, de még ablak sincsen, talán az előző gondolatmenet alapján, így látni ugyan nem látunk, de a köhögés alapján tudunk tájékozódni. Az állatoknak a hátsó konyhában készül a vacsora, a tetőről mindenfelé kukoricacsövek lógnak, már a télre készülve. A család, és nem csak látogatásunk okán, de őszintén boldognak tűnik.