Aki nem emlékezne rá, vagy csak most kapcsolódik be, az egész úgy kezdődött, hogy augusztus végével felmondtam kényelmes, jól fizető és unalmas, kihívás nélküli állásomat Amszterdamban, hogy hollandiai nyűglődéseimet egyszer s mindenkorra lezárjam. Valójában nem is itt kezdődött történetem, hanem tavaly tavasszal Viktorral utazgatva, aki éppen akkor lett munkanélküli (önszántából) és mégis olyan boldog volt, hogy bennem is egyből megfogalmazódott az addig csak csírázó gondolat, hogy a felmondást a bónuszfizetés után azonnal megejtem és akkor egycsapásra rendbejön az életem. Aztán kicsit halogattam még a döntést, mert Jim kollégám is pont akkoriban lépett le, és nem akartam, hogy úgy tűnjék, mi ketten összebeszéltünk. Meg persze nem is volt elég bátorságom hozzá. Aztán továbbgondolva a dolgokat, a munkaszerződésem, illetve az albérlet egybeeső lejárata adta magát, hogy szeptembertől hagyjak ott mindent, amivel külön-külön ugyan semmi bajom nem volt, vagy nem kellett volna, hogy legyen, de így együtt mégsem valósult meg számomra a vágyva-vágyott működőképes kombináció.
Tehát, mivel csak nem akart a régen esedékes boldogság és megállapodottság érzése megtalálni, úgy döntöttem, nem az adott életkörülményeimet próbálom szépen sorban javítgatni, hanem teljesen újakat teremtek magamnak. Ugyan volt munkám idióta főnökkel, volt biztos bevételem, volt egy harmad-otthonom, lett néhány nagyon jó barátom is Amszterdamban, volt sok izgalmas programom, de nem volt olyan társam, aki mellett ennek az egésznek értelme is lenne. Már rég nem volt benne perspektíva, hogy Amszterdamban maradjak, de nem nagyon tudtam azt sem, hova kellene mennem.
És megint csak fő ihletőm, Viktor ösztönzésére, vettem egy repjegyet hozzájuk, Sydney-be, de odafele beiktattam egy két hónapos dél-kelet-ázsiai megállót. Október 10-én repülőre szálltam, és még semmit el nem tervezve, belevetettem magam Dél-Kelet Ázsia felfedezésébe. Barátaim blogjait, a Földvarázst és a [dzsí-tí]-t átolvasva, Laosz és Burma tűnt a legesélyesebb uticélnak a rendelkezésemre álló két hónapra, aztán teljesen másként alakult minden. Tavaly októberben még arra gondoltam, két hónap Ázsiában elég kell legyen, hogy újratöltődjek, aztán még el sem hagytam a kontinenst, már tudtam, hogy hamarosan vissza fogok térni. Nesze neked megállapodás!
Néha akkor áll fenn az egyensúlyi állapot, ha a dolgok mozgásban vannak.
Februárban hazajöttem Európába, csodával határos módon sikerült felkészülnöm a márciusi vizsgáimra, amelyek sikeres letétele esetén Európai Szabadalmi Ügyvivővé avanzsálnék, de agyamban továbbra sem a papírkupacoktól roskadozó íróasztal képe motoszkált, hanem hogy merre folytassam félbeszakadt utamat, avagy hogyan élesszem újjá ezt a tetszhalott blogot. A döntés pofonegyszerű volt, Hanoiba kell utaznom, majd onnan tovább délnek az előzőekben időhiány miatt kimaradt országrészek felé. Aztán adta magát a thai újév is április közepén, a vietnámi Felszabadulás Napja április végén, május végén Buddha születésnapja(?), vagyis megvilágosodásának ünnepe, amit Szingapúrban tervezek megnézni. Képbe került még Indonézia (Jáva és Bali szigete), de leginkább Borneó, annak is az északi, maláj része. Kíváncsi vagyok, mi fér bele a következő két és fél hónapba!
folyt. köv.
0 hozzászólás:
Megjegyzés küldése