Muay Thai

Az igazat megvallva, sajnáltam volna 1500-2000 bahtot kiadni egy thai-box meccsre, hiszen a Muse sem kér ennyit egy koncertjegyért a Wembley-ben. Mégis, szombat este, zsebemben egy ötszázassal elindultam a Lumpini Stadion felé.

A Lumpini Stadion a Muay Thai, magyarán a thai-box egyik legfontosabb helyszíne, a sportág számos fontos eseményét rendezik meg itt, illetve esténként itt lehet megtekinteni, ahogy az alapból mindig békésnek tűnő thai fickók (és csajok) agyba-főbe verik egymást.



Aki ismer, tudja, hogy mennyire hidegen hagynak a sportesemények, úgyhogy szombat esti kiruccanásom inkább volt tekinthető egy eleve kudarcra ítélt kísérletnek, mintsem sportbaráti tevékenységnek. Zsebemben a kb. 3000 forintnyi bahttal metróra szálltam, hogy valamilyen módon bekönyörögjem magam a csarnokba, legalább egy-két fotó erejéig. Mondanom se kell, csak a bejáratig jutottam.

Lehet, hogy a thaiok fanatikusak ezt a sportot illetően, de megérzésem szerint, ennyi pénzt csak a külföldiek adnak ki egy belépőért és semmi kedvem nem volt sportbuzi angolok között eltölteni véres három órát. Inkább a jegyárusokkal elegyedtem beszélgetésbe, de sajnos egyikőjük sem szánt meg harmadárú belépővel, annak ellenére, hogy az esemény már javában zajlott. Mikor szemükre vetettem, hogy milyen rohadt drágán adják a jegyet, megértőek voltak és azt tanácsolták, jöjjek vissza 11 körül és akkor talán be tudok menni az utolsó 1-2 menetre. Majd azt is hozzátették még, hogy igazából a szombati meccsek nem is olyan jók, és vasárnap délután a hetes csatornán élőben adják a következő viadalt. Pont ezt szeretem a thaiokban, hogy mindig van egy kedves szavuk, hasznos tanácsuk az emberhez, úgyhogy már ezért megérte ez a kis esti kiruccanás.

Aztán másnap már annyira sem érdekelt ez a meccs, hogy a tévé előtt ücsörögjek, inkább eldugott mellékutcákban barangolok és egy sör mellett megpihenve bangkoki memoárjaimat jegyzem le a kopott zenegépből szóló thai popzenével a háttérben.