Kínában ragadtam

A már a legelső napon is megközelíthetetlennek bizonyuló hegyi falu felé kerülve, hazafelé nem az aznapi utolsó (11:00) buszra kellett volna építenem a visszatérést Vietnámba. A Hékou felé tartó buszt ugyan megtaláltam egymagam is, de a sofőrt nem tudtam rávenni, hogy még aznap elinduljon. Fél órányi üldögélés után elmutogatta, hogy ma már nem lesz kormánykeréktekergetés, hanem csak fejet párnára hajtás. Végül a helyi angoltanárnő segítségét igénybe véve leküzdöttem a nyelvi és kulturális akadályokat, és vettem egy jegyet a másnap hajnali első járatra. Azonban, ezen sorok írásakor még nem vagyok biztos benne, hogy melyik buszállomásról indulunk, arról, amelyik félig leomlott már, vagy amelyik csak félig készült el.