Tesztoszteron-apokalipszis (Saigon)

Vietnámi látogatásom utolsó állomásán, Saigonban, avagy mai nevén Ho Si Minh-városban, egy olyan világ tárult elém, amit máshol nem láthattam az országban utazgatva. Házigazdámmal, az itt tanárként dolgozó magyar sráccal, főképp az éjszakai élet, azon belül pedig a külföldiek - expatok és turisták - által kedvelt helyek felfedezésével töltöttük el a vízumom lejártáig fennmaradó két napot.

Elöljáróban annyit el kell mondanom, hogy a külföldieket megcélzó szórakozóhelyekre a helyiek nem nagyon járnak, csak a könnyű lánykák tömegei, és ezzel egyáltalán nem a testsúlyukra akartam utalni... Az Apokalipszis Most nevű helyről például elmondható, hogy belépőjegyet csak a helyi lányoktól szednek, ami a Budapesten megszokottal homlokegyenest ellentétes üzleti modellről árulkodik. Mégis működik: minden este rengeteg úriember izzad itt össze, a lányok meg mindenáron szeretnének közelebbről megismerkedni velük. Az urak estéről estére lecserélődnek ugyan, de a lányok centiméterre pontosan ugyanott kacérkodnak az aznapi udvarlójukkal. Volt szerencsém két egymást követő este is betérni ide, nem volt nehéz észrevenni a rendszert a apokalipszisban. De azt egy másik hasonló helyen is megtapasztaltuk, hogy nem kell túl sokat beszélgetni a bárban lebzselő lányokal, hogy felfedjék mesterségüket: egy köszönést és egy bemutatkozást követően egyből mondják is a tarifát. Ha még ennyi beszélgetésre sem nyílik mód, mert például a táncparketten, üvöltő zene mellett próbálunk velük megismerkedni, akkor sem kell feleslegesen kiabálni, elég rájuk nézni, rájuk mutatni, vagy akár egyetlen ujjunkat feltartva táncra hívni őket. Persze nem kell félteni az idelátogató urakat sem, tesztoszterontól felpörgetve aratják le a könnyen termő babérokat, úgyhogy a rendszer tökéletesen működik.

Aki ennél komolyabbra vágyik, netán egy vietnámi lánnyal tartós kapcsolatra szeretne lépni, vagy akár csak reggel vele együtt ébredni, annak többlépcsős teszten kell átvergődnie. Először is, errefelé nem szokás a család jóváhagyása nélkül férfiügyekbe bonyolódni, tehát az egészségügyi aktust követően minden vietnámi lány taxiba pattan és hazamegy saját otthonába. Minimum a taxiköltséget elkéri, esetleg ezen felül is elfogad pénzt, de mindenképpen igyekszik a prostitúció látszatát elkerülni, ezért nem marad reggelig. Miután túlestünk a lány családjával való közös vacsorán, illedelmesen bemutatkoztunk, megkedveltettük magunkat velük, és megkaptuk jóváhagyásukat is, onnantól kezdve már lehet szó non-stop együttlétről is akár. Mivel Saigonban csak két nap állt rendelkezésemre, értelemszerűen, erről a hagyományról nem tudtam személyesen megbizonyosodni. Amúgy is csak megfigyelőként vettem részt az itteni éjszakai életben, szívemet és egyéb nemes szerveimet európai lányok számára tartogatva. Hallhattam azonban, amint egy hat éve itt élő magyar srác felvázolta, hogy egyfajta szex-ranglétrát is végig kell "járni" (nem biztos, hogy ezt az igét használta), vagyis először minden idetelepülő külföldinek ezek a könnyen induló, ám reggelig sem tartó afférok jutnak, aztán ahogy kezd ráunni az ember a pénzért szerető szeretőkre, figyelme a pultoslányok, majd egyéb vendéglátásbeli hölgyek felé kezd fordulni, aztán mikorra a nyelvet is megtanulja, egy-két év elteltével, addigra tud csak sikerrel behálózni tanultabb, műveltebb, kifinomultabb kolléganőket. Egy külföldi számára azonban, a munkahelyi szűk ismerettségi körön túlról barátnőt szerezni szinte lehetetlen. Mégis, aki csak egyszer is belekóstol az ilyen jellegű örömökbe, könnyen lehet, hogy örökre búcsút int az egyéb származású hölgyeknek. A dobogó első fokán ugyanis a vietnámi lányok állnak. Vagy fekszenek.