Norvégiában nemrég rendeztek egy szépségversenyt taposóaknától megsérült kambodzsai lányok számára. Ezt az első és sokadik hallásra is furcsának tűnő versenyt a kambodzsai kormány annyira nem vette jó néven, hogy nemcsak nem engedte meg, hogy náluk kerüljön megrendezésre, de még az indulók sem hagyhatták el otthonaikat, hogy részt vegyenek az eseményen. A végül távollétükben, életnagyságú fényképeik felvonultatásával lebonyolított megmérettetés első helyezettje húszezer dollár értékű protézist kap majd, amint módjában áll elhagynia otthonát.
Ugyan tényleg elég bizarr dolog végtaghiányos nők szépségét pontozni, de mégis, ez a verseny legalább két fontos dologra hívja fel a figyelmet. Először is, hogy a fogyatékkal élők sincsenek híján kurázsinak, versenyszellemnek, és testi fogyatékosságukat felvállalva igyekeznek megvalósítani terveiket. A másik fontos dolog, amiről a világ többi része hajlamos elfelejtkezni, hogy Kambodzsa földjében óvatos becslések szerint is 6 000 000 éles tapósóakna található, naponta áldozatokat szedve.
Ez a minimális hírverést kapó, ám annál több ellenállásba ütköző esemény, ha jól belegondolunk, kevésbbé megalázó a női nemre nézve, mint a pusztán szépségüket ünneplő, nagy csinnadrattával járó hagyományos társai. Valaki Kambodzsában nagyot hibázott, mikor a Miss Landmine-t tiltotta be az összes többi szépségverseny helyett.
0 hozzászólás:
Megjegyzés küldése