A harmadik holdhónap első és tizedik napja között körülbelül hatmillió vietnámi látogat ide, hogy tiszteletét tegye az országalapítók előtt. Mivel a dinasztia tagjai évezredek óta békésen nyugszanak, Myloval felpörgettük az eseményeket. Ugyan nem így terveztük, hanem csak egyszerű szemlélődőként szerettünk volna megjelenni a színen, de megfigyelőből hamarosan megfigyeltekké váltunk, és onnantól kezdve a legaprólékosabban megtervezett ünnepi események sem követték az elvárt menetrendet.
A látogatás amúgy nagyrészt a véletlennek köszönhető, mielőtt valaki azt hinné, hogy ilyen alaposan kiműveltem magam Vietnám történelméből, mikor motorkerékpárra pattantam. Úgy jutottunk el ide, hogy a Jack által javasolt útvonalat követve haladtunk Mai Châu irányába a szemerkélő esőben, de a várva várt, szemet gyönyörködtető Himalája csak nem akart feltűnni. Már majdnem sötétedett, mire rájöttünk, hogy az egyik elágazásnál, kb. 50 kilométerrel korábban rossz felé fordultunk. Pontosabban nem fordultunk a főúttal együtt, hanem birka módjára mentünk tovább Hòa Bình felé. Hiába, ez volt az első alkalom, hogy én navigáltam. Mivel sötétedésig nem sok lehetőségünk maradt, visszavonulót fújtunk, és a számunkra teljesen jelentéktelennek tűnő Thanh Sơnban kerestünk szállást. Vacsora mellett derült ki, hogy innen nem messze található Đền Hùng, illetve, hogy pont a napokban zajlanak a megemlékezések. Nem egészen értettük az egészet, köszönhetően házigazdánk hiányos angoltudásának, de az időjárás jobbra fordulásáig pihenőt iktattunk be, hogy azalatt kilátogassunk a "temetőbe", vagyis a különböző uralkodók tiszteletére emelt templomokhoz.
Temető helyett vásári forgatag fogadott bennünket. A főút a helyszíntől több kilométerre lezárva, végig árusok, mutatványosok, zsebesek és csalók várták a megemlékezni vágyók érkeztét. A tömeg céltudatosan hömpölygött egyik síremléktől a másikig, mi ketten pedig csak álltunk szerencsétlenül, hogy hol is kezdjük a vizitet. Bizonytalanságunkat megpróbálva kihasználni, egyből mindenki ránk kezdett figyelni, azonnal akadt segítőnk a leparkoláshoz, mások étellel kínáltak, a Hanoiba igyekvő motoros taxisok is csak minket akartak fuvarozni, mert mi tűntünk a legkönnyebb pénzszerzési lehetőségnek a százezer, vagy még több vietnámi között.
A főútról hát mi is a templomok felé vettük az irányt, ahol végre nyugodtabb légkör uralkodott. Az emberek füstölőket gyújtottak, imát mormoltak a szentélyeknél, majd minket megpillantva mosolyogni és hellózni kezdtek felénk. Ruházatunk alapján egyértelmű volt, hogy nem neves külföldi politikusok vagyunk, jöttünkre mégis mindenki megfeledkezett a Vietnámot alapító államférfiakról és (a füstölőktől) könnyes szemeit ránk vetette. Innen is menekülőre fogtuk a dolgot, és egy színpad felé indultunk tovább, ahol népviseletbe öltözött hölgyek mutattak be egy hagyományőrző műsort. Beálltunk a hátsó sorba, de valami csoda folytán a hátsó sorból hirtelen első sor lett, vagy szinte maga a színpad, mert hamarosan mindenki felénk fordulva bámult, háttal az addigi műsornak.Bár megszoktuk már az otthoninál nagyobb figyelmet, ez számunkra is terhessé kezdett válni, így néhány közös fotó után visszaindultunk Thanh Sơnba. Másnap aztán napsütés várt ránk, meglett a Himalája is, és két napos csúszással ugyan, de szerencsésen megérkeztünk Mai Châuba.
0 hozzászólás:
Megjegyzés küldése