Annyit tudtam csak, hogy itt a roppant barátságos Ede kisebbség él. A falu talán 20 épületből áll, amelyek egytől-egyig az errefelé megszokott cölöpházak. Mivel nagyobb településre számítottam, egyszer csak azt vettem észre, hogy már túl is hajtottam rajta és elértem a rizsföldeket. Egy ott dolgozó ember éppen egy fa alatt hűsölt, majd jöttömre felállt és integetett, hogy álljak meg. Éppen lassítottam, hogy megforduljak, de ha már ilyen szépen kér, akár meg is állhatok. Leparkoltam a motort és leültem a férfi mellé a fa alá. Fogatlanul mosolyogva bámult rám és teával kínált. Majd rizsborral. Majd az ebédjét akarta megosztani velem. Majd cigarettát nyújtott át. Teljesen meghatódtam kedvességén és csak üldögéltem mellette. Próbáltam kitalálni, vajon miről beszél. Rendületlenül magyarázott nekem, és láthatóan örült a társaságomnak. Néha mintha kérdezett volna valamit, és tekintetéből, valamint kézmozdulataiból kellett kiolvasnom, vajon milyen témát feszegetünk éppen, legyen az az életkorunk, utitervünk, családunk, időjárás, vagy netán politikai nézeteink. Hamarosan egy barátja is feltűnt a színen, akivel a motorkerékpáromról társalogtunk, illetve az ő kacsafarmjáról, aztán, hogy van egy eladósorban levő lánya. Ha már én úgyis nőtlen vagyok...
Mielőtt továbbálltam volna, még pózoltunk pár közös fotóhoz, kezet rátunk, majd elmagyarázták, hogyan jutok el Dalatba. Csak miután otthagytam őket, esett le, hogy közös nyelv hiányában is milyen tökéletesen megértettük egymást némi odafigyelés árán. Hármónk rövid társalgásából az egész emberiség okulhatna!
1 hozzászólás:
Milyen igaz! Mi a munkahelyen értjük egymás szavait, mégsem tudjuk egymást megérteni. "Ne haragudj, hallom, hogy beszélsz, értem a szavakat, értem a hangsúlyozásodból, hogy összefüggő gondolatot mondasz el. Sajnos nem értem mit akarsz mondani"
Zso
Megjegyzés küldése