a Himaláján keresztül

Betegeskedő motorkerékpáromat tíz napi megpróbáltatás után visszavittem ahhoz az illetőhoz, akitől vettem. Nem cserére, csak nagygenerálra. Mivel Hanoiban Jaakko gépére azonnal akadt vevő, Mylo személyében, aki ráadásul velem szándékozott továbbhaladni dél felé, szerettem volna biztos lenni, hogy a továbbiakban minden rendben lesz a Minszkemmel. Az addig megszokott szervízcsapatom nélkül nem kockáztathattam be nem tervezett megállókat. Kezdetnek megint új vezérlőegységet kapott a motor, de ami fontosabb, a lábamat díszítő olajfoltok forrása is meglett. Nem a kipufogócsőnél volt illesztési hiba, hanem a hengerfej nem zárt rendesen. Körülbelül 2 percig tartott a hengerfej-csere! Ha nem látom, nem hiszem el.

Mivel dél felé haladva egyre nehezebb hozzájutni, tartalék vezérlőegységet is szereztem, amit laza mozdulattal a kabátom zsebébe süllyesztettem, mivel időközben érkezett egy másik Minszk-tulaj is a szervízbe. Ő Jack, aki a következő napok alakulását illetően főszerephez jutott. Beszédbe elegyedtünk, először a térképen mutogattam, merre jártam addig, majd a még előttem álló útvonalat ismertettem vele. Mivel ő már hat éve Hanoiban él, rengeteg hasznos tanáccsal szolgált, először is, hogy a végtelenül unalmas és forgalmas 6-os út helyett hogyan lehet és érdemes még Mai Châuba eljutni. Hanoiból kifelé, a Vörös-folyót követve kell haladni a 32-es úton, míg a terep el nem kezd emelkedni. Azok a hegyek már a Himalája kezdeti nyúlványai, hangzott a bennfentes tanács, amely egyetlen utikönyvben sem szerepel. Nem is jár arra egyetlen turista sem, és Jack megígértette velem, hogy nem adom ki másnak ezt a titkos útvonalat.

Miután ezt ilyen jól megbeszéltük, rájöttünk, hogy egy sör mellett biztosan egyéb mondanivalónk is akad majd, úgyhogy Jack a konditermezésről, én pedig a hotelomba visszatérésről tettem le. Helyette egy igazi vietnámi sörmérésbe látogattunk, ahol a helyben készült főzetet lehet fogyasztani. "Főzet", Jack folyamatosan ezt a kifejezést használta. Az egy sörből aztán négy "főzet" lett, mivel számára az a határ, majd a négy főzetből hét lett, mert szerintem az ember csak akkor ismeri a saját határait, ha már átlépte őket. A mi esetünkben ez a határátlépés inkább nevezhető kúszásnak, de körbenézve a vendéglátóipari egységben, sokan jártak úgy, mint mi, azzal a fontos különbséggel, hogy a többiek munkaidőben szaladtak ki főzetecskézni, míg mi a találkozás örömére tértünk be.


Végül csak késő estére értem vissza a hotelba, ahol elvileg egy búcsúestet tartottunk volna a mindenki számára másnap kezdődő új kalandok miatt. Jaakko és Jens Kínába készült, Raph megállás nélkül, 24 óra alatt Huéba szeretett volna motorozni (végül 17 óra alatt ért oda), a három angol barátnőnk pedig busszal indult délnek. Mivel a délután átéltektől kissé megviselten jelentem meg, a búcsúbuliból csak egy csendes vacsora lett a kedvenc utcai kifőzdében.
Reggel derült ki, hogy kabátomat, zsebében a fontos pótalkatrésszel valahol elhagytam, úgyhogy mégegyszer visszamentem Quang garázsába, és megvettem a sorban az ötödik darabot. A várható hűvös időre tekintettel vettem egy új dzsekit is, majd Myloval útrakeltünk Mai Châu felé, a Himaláján keresztül.