Mivel dél felé haladva egyre nehezebb hozzájutni, tartalék vezérlőegységet is szereztem, amit laza mozdulattal a kabátom zsebébe süllyesztettem, mivel időközben érkezett egy másik Minszk-tulaj is a szervízbe. Ő Jack, aki a következő napok alakulását illetően főszerephez jutott. Beszédbe elegyedtünk, először a térképen mutogattam, merre jártam addig, majd a még előttem álló útvonalat ismertettem vele. Mivel ő már hat éve Hanoiban él, rengeteg hasznos tanáccsal szolgált, először is, hogy a végtelenül unalmas és forgalmas 6-os út helyett hogyan lehet és érdemes még Mai Châuba eljutni. Hanoiból kifelé, a Vörös-folyót követve kell haladni a 32-es úton, míg a terep el nem kezd emelkedni. Azok a hegyek már a Himalája kezdeti nyúlványai, hangzott a bennfentes tanács, amely egyetlen utikönyvben sem szerepel. Nem is jár arra egyetlen turista sem, és Jack megígértette velem, hogy nem adom ki másnak ezt a titkos útvonalat.
Miután ezt ilyen jól megbeszéltük, rájöttünk, hogy egy sör mellett biztosan egyéb mondanivalónk is akad majd, úgyhogy Jack a konditermezésről, én pedig a hotelomba visszatérésről tettem le. Helyette egy igazi vietnámi sörmérésbe látogattunk, ahol a helyben készült főzetet lehet fogyasztani. "Főzet", Jack folyamatosan ezt a kifejezést használta. Az egy sörből aztán négy "főzet" lett, mivel számára az a határ, majd a négy főzetből hét lett, mert szerintem az ember csak akkor ismeri a saját határait, ha már átlépte őket. A mi esetünkben ez a határátlépés inkább nevezhető kúszásnak, de körbenézve a vendéglátóipari egységben, sokan jártak úgy, mint mi, azzal a fontos különbséggel, hogy a többiek munkaidőben szaladtak ki főzetecskézni, míg mi a találkozás örömére tértünk be.

Végül csak késő estére értem vissza a hotelba, ahol elvileg egy búcsúestet tartottunk volna a mindenki számára másnap kezdődő új kalandok miatt. Jaakko és Jens Kínába készült, Raph megállás nélkül, 24 óra alatt Huéba szeretett volna motorozni (végül 17 óra alatt ért oda), a három angol barátnőnk pedig busszal indult délnek. Mivel a délután átéltektől kissé megviselten jelentem meg, a búcsúbuliból csak egy csendes vacsora lett a kedvenc utcai kifőzdében.
Reggel derült ki, hogy kabátomat, zsebében a fontos pótalkatrésszel valahol elhagytam, úgyhogy mégegyszer visszamentem Quang garázsába, és megvettem a sorban az ötödik darabot. A várható hűvös időre tekintettel vettem egy új dzsekit is, majd Myloval útrakeltünk Mai Châu felé, a Himaláján keresztül.
0 hozzászólás:
Megjegyzés küldése