Mai Châu

Az itt élő emberek a thai kisebbséghez tartoznak, akik a thaiföldi thai-ok távoli rokonai. Ugyan a népviseletet már nem hordják a mindennapokban, első este egy látványos zenés-táncos bemutatót láthattunk a környékbeli thai, dao, és a h'mong kisebbség szokásaiból.

Ezek alapján könnyen azt hihettem volna, hogy egy kirakat-faluban vagyunk, de ez nem igaz. Annyit tudtam, hogy Sapához képest, itt sokkal autentikusabb körülmények között ismerkedhetünk meg a kisebbségek életével. És valóban, a Mai Châuban tapasztalható viszonylagos komfort után tett, kétnapos gyalogtúra megmutatta a vidék igazi arcát is. Az általunk felkeresett faluban nincs áram, nincs sör (amire pedig már annyira vágytunk a hosszú túra után), de még palackos víz sem. Minden szükségest magunkkal kellett hoznunk, a helyiek csak fedéllel szolgálnak. Meg némi rizsborral és vendégszeretetükkel. A falu közepén egy betonkockában gyűjtik a vizet, amiből mindenki kedvére meríthet magának. Mi inkább a megmaradt utolsó egy deci ásványvizünket félretesszük a másnapi túrára. A víztározó mellett egy bambuszparaván található, amely egyfajta közösségi fürdőszobaként szolgál. Vendéglátónknál van tévé és karaoke-lejátszó is, és a ház előtt vadiúj Honda robogó parkol, de amúgy az ő otthona is a tradicionális thai otthonok egy tipilus példája. A ház cölöpökre épült, a gerendákon kívül, teljes egészében bambuszból. Ablaküveg, mennyezet, térelválasztók nincsenek, a különböző funkciókat a különböző sarkok, netán bútordarabok jelzik. A bejáratnál, a tető alá betűzött fogkefe és fogrém jelzi a jelképes mosdót, a falon levő fogas az előszobát, a tévékészülék a nappalit, a hatalmas kőlapon lobogó tűz a konyhát, a kis dohányzóasztal teáskannával az étkezőt, és végül, a földre leterítettet gyékény, és a fölé lógatott szúnyogháló a vendégszobát. Mindez egyetlen térben.

A kutya és a macskák szabadon ki-be járnak a nyitott ajtón. Hátul egy-két disznó túrja földet, odébb pedig egy bambuszból tákolt karámban két marha várja a reggeli legeltetést. Aztán amint lemegy a nap, ez az elmaradottnak tűnő falusi idill átvált egy tündérmesébe, ahogy az éjszakai áramszünet alatt kialszanak a fények, és csak a hold vékony C-betűje világítja meg a tájat. Az éjszaka csendjében békák brekegnek, tücskök ciripelnek, gekkók gekkóznak, mintegy kompenzálandó az agyamat évtizedek óta bombázó gépek és embertömegek zaját. Mesebeli nyugalom vesz körül. Ha kinézek az ablakon, a holdfényben úszó riszföldeken szentjánosbogarak fénye villan fel mindenfelé, hogy a tündérmese-illúzió teljes legyen. Az meg a ráadás, hogy a thai nyelv olyan, mint a madárcsicsergés, ami különösen békés és dallamos a hetek óta hallgatott vietnámi ugatáshoz képest.

Vendéglátónknak ugyan egy szavát sem értjük, de nem is kell kommentár, itt minden egy nyitott könyv, minden magáért beszél. Vezetőnk angolja is csak arra elég, hogy a vacsora és reggeli időpontját megbeszéljük vele, illetve a holnapi távot egyeztessük, de többet nem is várok el tőle, éppen elég, hogy ide elhozott bennünket. Sapában mindenki tökéletesen beszélte az angolt, mégsem tudtam meg róluk annyit, mint itt szememet körbejáratva. A sa pai angol és az általuk állandóan hordott népviselet, meg a garantált nyugati komfort leginkább arra jó csak, hogy ezzel is vásárlásra ösztökéljék a turistákat. Félreértés ne essék, nagyon nagy élmény volt Sapában tett második látogatásom is, de ez a nevenincs falu Mai Châu mellett sokkal inkább kelti bennem a beavatottság érzetét. Persze Sa Pa környékén is volt élményem hasonlókban, de valahogy ez a kombináció jobban bejött. Aztán másnap reggel már kicsit árnyaltabbá vált a kép, amint távozásunkkor egy nyolc fős francia csapat közelített pont ebbe a faluba, talán pont ebbe a házba, hogy két napot ott töltsenek. Úgy döntöttünk, hogy másnap reggel nekivágunk a Ho Si Minh-útnak, annak is a kevésbbé forgalmas, nyugati ágának, amely az eddig látottaknál is eldugottabb falvakon vezet keresztül.

Indulás előtt még vettünk egy rakás szőttest ajándékba és megörökítettem a mamókát is, aki készítette őket. Az árakat le se merem írni, mert otthon annyiért még egy sört sem kapni. Amíg a házinéni az összeadásokat végezte, kicsit még hallgattam bájos csicsergését, majd felbőgtek a motorok és Myloval nekilendültünk, hogy szinte megállás nélkül átvágjuk a vietnámi S betű középső részét.